Vissza

Erdőbénye mh.

admin @ 2009-09-12 16:13:39

Egykori nevén: Erdőbénye-fürdő mrh. Erdőbénye gyógyfürdője és az egykori kőbánya adta a nevét a megállóhelynek, ahol iparvágányokon rakodták a követ vasútti kocsikba, melyet keskeny nyomközű vasúttal hordtak ki a bányából.

A megállóhely Szegilong településen található.

Szegilong község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Tokaji kistérségben. Erdőbényétől délkeletre, a Bodrog folyó közelében fekvő település.

A település már a XV. század-ban a tokaji vár tartozéka volt. 1419-ben a Tornai család volt a falu birtokosa.

1466-ban a Rozgonyi család birtoka, 1500-ban pedig Sztrithei Ozsváth és Tárczai János volt részbirtokosa.

Az 1598 évi összeíráskor Rákóczi Gábor-nak és Kapy Miklós özvegyének volt itt része.

1637-ben Usz Bálintné, majd pedig a Schop családé lett, a későbbiekben pedig a magyar királyi tanulmányi alapé , és az övék volt még a XX. század elején is.

A 19. század közepén Fényes Elek Szegilongot úgy jellemezte, mint egy kevés szántófölddel, kövér legelőkkel, jeles bort termelő szőlőheggyel rendelkező pusztát. Lakosai száma 311 fő.

 

Erdőbénye község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Tokaji kistérségben. Miskolctól 58 km-re keletre, Sárospataktól nyugatra 22 km-re, a tokaj-hegyaljai borvidéken található. Kb. 20 km-re van Encs, Tokaj és Abaújszántó városoktól.

Erdőbénye két település egyesítéséből jött létre. Ez a két falu Alsó- és Felsőbénye, vagy Mező- és Egyházasbénye néven fordul elő régi dokumentumokban. Először 1404-ben említik. 1604-től a Rákócziak birtoka, ők építtették a kastélyt és az alatta lévő pincerendszert, ami Hegyalja egyik legnagyobb összefüggő pincerendszere.

1739-ben egy pestisjárvány majdnem teljesen kipusztította.

A falu határában található gyógyvízforrás már a középkorban népszerű volt. Mai gyógyfürdőjét Szirmay Ödön kezdte építtetni 1830 körül.

    * A 18. század végén nyílt posta első postamestere Kossuth Lajos nagyapja, Wéber András volt.
    * A község híres volt kádárairól, ők látták el hordókkal Tokaj-Hegyalját.

 

 


Nagyobb térképre váltás

Vissza